Plant lady is the new cat lady

Az a veszély sosem fenyegetett, hogy öregkoromra crazy cat ladyvé váljak, de csak azért nem, mert nem rajongok különösebben a macskákért. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy a növényekre egyszer olyan szinten rá fogok kattanni, mint amennyire az történt.

Nem szeretném megmondani, jelenleg hány cserepes növénynek vagyok a büszke tulajdonosa, szerető gazdája, felelősségteljes édesanyja - de csak azért nem, mert NEM ELÉGNEK.


Növényekről gondoskodni menő. End of story.

Csodálom őket, rajongok értük, és bálványozom őket!

Úgyhogy számomra ez a levél mintás szett jelenti mindazt, amit másoknak egy rockbandás póló.

Annyi a különbség, hogy ebben nyugodtan végig tudok vonulni az utcán anélkül, hogy azonnal kamurajongónak bélyegeznének:

ha rockbandás póló van rajtad, alap, hogy valaki bekóstol azzal, fel tudsz-e sorolni három számot az adott csapattól, ennél a szettnél viszont még egyszer sem kérdezte meg tőlem senki, hogy ha már ilyen mintát viselek, akkor mondjuk fel tudnám-e sorolni, milyen igényei vannak egy pénzlevelű pileának.

Pedig PLS, valaki kérdezze meg, hogy elmondhassam:

  • szórt fény,

  • magas páratartalom,

  • állandó hőmérséklet,

  • heti egyszeri locsolás.


🤘

 

(A pénzlevelű pilea ne tévesszen meg titeket, ezen a blúzon és rövidnadrágon filodendron és páfrány levelek vannak. Ez az a két növény, ami nemcsak a Pinteresten megy nagyot, hanem a magyar közintézményekben is. Köszönöm, hogy ezt elmondhattam.)

Molnár Viola Anna
Molnár Viola Anna violaanna blog
Molnár Viola Anna violaanna blog
Molnár Viola Anna violaanna blog
Viola Anna violaanna blog
Molnár Viola Anna violaanna blog
Molnár Viola Anna violaanna blog
Molnár Viola Anna violaanna blog
Molnár Viola Anna violaanna blog
Molnár Viola Anna violaanna blog
Molnár Viola Anna violaanna blog
Molnár Viola Anna violaanna blog
 

Blúz, rövidnadrág, papucs: H&M


Táska: Urban Originals


Óra: Skagen


Fotók: Anikó M. Photos

A blog Facebook oldalát itt találod, az Instagramon pedig itt találsz meg.

 

Van még egy perced? Olvass el mást is!